Románia nem szünteti meg a magyar sertéshús importjára kivetett büntetővámot - jelentette be Ioan Muresan mezőgazdasági miniszter. A miniszter bejelentése néhány nappal azelőtt hangzott el, hogy Varsóban a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás (CEFTA) tagországainak kormányfői tanácskozást tartanak. A miniszter szerint a hazai állattenyésztők védelmére hivatkozva bevezetett büntető intézkedést addig nem lehet feloldani, amíg a CEFTA-tagállamok nem alkalmaznak egyforma exporttámogatási politikát. - Október végén Mugur Isarescu miniszterelnök találkozott Orbán Viktor magyar kormányfővel, a román miniszterelnök megígérte: megvizsgálják a magyar húsimporttal szemben egyoldalúan alkalmazott büntetővámok feloldásának lehetőségét. - Románia akkor hajlandó megvizsgálni a magyar húst sújtó büntetővámok eltörlését, ha Magyarország további engedményeket ad Romániának a CEFTÁ-n belül. - A román kormány tavaly júliusban szüntette meg a magyar sertés- és baromfihús, valamint a hústermékek romániai importjának kedvezményes CEFTA-vámját. A rendelet eredetileg egy évre szólt, de idén nyáron a román kormány minden különösebb indoklás nélkül úgy döntött: meghatározatlan időre fenntartják az egyedül Magyarországgal szemben alkalmazott korlátozó intézkedést. /Románia fenntartja a magyar húsra kivetett büntetővámot. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 14./
2000. július 31.
Nemrég érkezett meg Erdélybe az 1998-ban megjelent Encyclopaedia Hungarica negyedik (kiegészítő) kötete. Összegező munkáról van szó, mely ezentúl nélkülözhetetlen lesz mindazok számára, akik népünk eredetéről, múltjáról, történelméről és jelenéről kívánnak ismereteket és információkat szerezni. A kiegészítő kötet tartalmazza mindazokat a szócikkeket, amelyek az előbbi kötetekből kimaradtak, másrészt időrendi és leszármazási táblázatokat közöl a magyarsággal kapcsolatban. Az időrendi táblázat Kr. e. 10 millió évtől a XX. század végéig öleli át a történelmi időt, melyet a következő szakaszokra bont: Kr. e. 10 millió - Kr. e. 1, Kr. u. 1 - 1000, 1000-1526, 1526-1703, 1703-1848, 1848-1920, 1920-1945, 1945-1956, 1956-1998, vagyis az Encyclopaedia Hungarica utolsó kötete megjelenésének az éve. Ezután következik a forrásjegyzék (a felhasznált könyvészeti anyag), majd az Encyclopaedia szócikkíróinak és adatszolgáltatóinak névsora. Elismerés illeti a kiadót és a kanadai Altonában működő Friesen Nyomdavállalat. A kötetben található táblázatok hézagpótlók, hisz ezekből tájékozódhatunk többek között bizánci írók alapján a hun uralkodóház tagjairól, az Árpád-ház fejedelmeiről, a magyar nemzetségekről és történelmi családokról, a Kárpát-medence tájneveiről, apátságairól és fontosabb templomairól, a magyar uralkodókról és államfőkről, a Nobel-díjas magyar tudósokról, olimpiai és világbajnokokról. Külön fejezetbe foglalták Moldova eredeti magyar helységneveit. A kiegészítő kötet külön részben közli a magyarság sorskérdéseivel kapcsolatos verseket: a himnuszokon és szózaton kívül több gyönyörű verset, köztük Reményik Sándor Nagy magyar télben c. versét. Tudni kell, hogy ez az első nemzeti szemléletű magyar lexikon, mely világviszonylatban elsőként emigrációban, a kanadai Calgaryban készült, s nem állami támogatással, hanem magánkezdményezés alapján. Az Encyclopaedia Hungarica atyja Bagossy László főszerkesztő, aki megalapította a Lexikon Alapítványt, a szerkesztőbizottságot és megszervezte a munkát. A Lexikon Alapítvány 1984. március 4-én tartott alakuló gyűlésén Calgary magyar lakossága hitet tett a lexikon gondolata mellett. Közel tizennyolc éven át készült el a sorozat négy kötete. Az első kötet (A-H) szerkesztési zárása 1992-ben, a második kötet (I-Ö) zárása 1994-ben, a harmadik kötet (P-Z) zárása 1996-ban, a kiegészítő kötet szerkesztési zárása pedig 1998-ban következett be. A Lexikon Alapítvány az értékes munkából 377 példányt Magyarországra, 159 példányt az elszakított területekre és 6 példányt egyéb helyekre küldött. Ezeket az Alma-Atában, Rigában, Szarajevóban, Tartuban, Varsóban és Vilnában működő magyar egyesületek kapták. Erdélyben a magyar egyházi központokon, könyvtárakon és alapítványokon kívül, nagy adományban részesült az Erdélyi Kárpát-Egyesület országos vezetősége. - Folyamatban van az Encyclopaedia Hungarica angol nyelvű kiadása is. /Ajtay Ferenc: Encyclopaedia Hungarica. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 31./
2001. február 24.
Febr. 22-én kezdődött Zetelakán, a menedékházban a Duna Televízió által létrehozott Duna Műhely filmes találkozója. Az udvarhelyi Interfilmmel közösen szervezett háromnapos műhelymunkára a Duna Műhely tavaly meghirdetett forgatókönyvíró pályázatának győztesei kaptak meghívást. A Romániából, Szlovákiából, Jugoszláviából, Csehországból, Németországból, Svájcból és Ausztráliából beérkezett összesen harmincegy pályamű közül a műhely művészeti tanácsa hetet választott ki a műhelybeszélgetésre. A kiválasztott filmtervek között három kolozsvári is szerepel, Schneider Tibor Monostory és Kiss János Otilá, című alkotásai, valamint a Varsóból nevezett, de kolozsvári származású Lakatos Róbert Csendország című forgatókönyve. A résztvevők a műhelybeszélgetés során közösen választják ki a megvalósításra érdemes filmterveket, amelyeket, elkészültük után, majd a Duna Televízióban láthat a nagyközönség. /Erdélyi filmek készülnek a Duna műhelyben A hét esélyes filmtervből három kolozsvári. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./
2001. március 21.
A varsói Magyar Kulturális Intézet és a lengyel református egyház meghívására márc. 22-én négynapos látogatásra Lengyelországba érkezik Tőkés László püspök. Tőkést fogadja Aleksander Kwasniewski államfő, Jerzy Buzek miniszterelnök, találkozik Józef Glemp bíborossal, lengyel prímással és más vezető állami és egyházi személyiségekkel. A Varsói Egyetemen Magyarok és románok 1989-ben címmel, a Magyar Kulturális Intézetben pedig az erdélyi magyarság Trianon utáni helyzetéről tart előadást. /Tőkés László Lengyelországba megy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 21./
2001. március 24.
Államfőknek kijáró tisztelettel köszöntötték Lengyelországban Tőkés Lászlót. A püspököt a legmagasabb lengyel állami és egyházi vezetők fogadták. A református püspök az államfővel, a miniszterelnökkel, a lengyel katolikus egyház fejével és a lengyel világszövetség elnökével is találkozott. Tőkés László mind Jerzi Buzek miniszterelnököt, mind pedig Andrzej Stelmachowskit, a lengyel világszövetség elnökét meghívta az őszi szilágysomlyói Báthori-napokra. Az utóbbi el is fogadta a meghívást. Lengyelországi tárgyalásait egyébként a "Polonia" lengyel világszövetségnél kezdte a püspök. A Polonia a határon túli lengyelek számára kiadandó lengyel igazolványról szóló törvény elfogadását szorgalmazza a parlamentben. "Ez a tervezet szinte azonos a státustörvény javaslatával" - nyilatkozta Tőkés. Jerzy Buzek miniszterelnök elsősorban az egyházi kérdések iránt érdeklődött, Alexander Kwasniewski államelnöknél viszont inkább politikai jellegű volt a beszélgetés. A püspök elmondta, Románia nagymértékben kirakatpolitikát folytatott, amikor bevette a magyarokat a kormányba." Tőkés László Jozef Glemp római katolikus bíborost, Lengyelország prímását is meghívta Erdélybe. Az egyházfőnek a Csíksomlyói Búcsút ajánlotta elsősorban figyelmébe. "Felvilágosítottam a bíborost arról, hogy nemcsak ortodox expanzió folyik Erdély-szerte nyilvánvaló nacionalista célkitűzéssel, hanem a római katolikus egyház is a moldvai csángók elrománosítására törekszik." Tőkés László a varsói egyetemen telt ház előtt tartott előadást az 1989-es forradalomról, ellátogatott a román nagykövetségre, márc. 23-án pedig a Magyar Kulturális Intézetben az erdélyi magyarság helyzetéről beszélt. /Gazda Árpád: Egymásra találtak Tőkés László Lengyelországban. = Krónika (Kolozsvár), márc. 24./
2001. április 3.
Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke március végén Lengyelországban járt a Lengyel Evangéliumi Református Egyház és a varsói Magyar Kulturális Intézet együttes meghívására. Programjában református gyülekezetek meglátogatása, igehirdetés, megbeszélések egyházi, közéleti és állami méltóságokkal, valamint előadások megtartása szerepeltek. Tárgyalópartnerei többek között Zdzislaw Tranda református püspök, Andrzej Stelmachowski, a Polónia Közösség (lengyel világszövetség) elnöke, Jerzy Buzek kormányfő és Alexander Kvasniewski államfő, Jozef Glemp bíboros, Janusz Jagnezki evangélikus püspök voltak. Megkoszorúzta Jerzy Popieluszko atya, az 1984-ben likvidált ellenálló síremlékét. A Magyar Kulturális Intézetben az erdélyi magyarság helyzetéről tartott előadást Trianontól napjainkig terjedően. Stelmachowski professzor elmondta, hogy a repatriációs törvényt egyhangúlag fogadta el a törvényhozás. A repatriálás joga az egykor Kazahsztánba és Szibériába deportált lengyeleket illeti meg. Lengyelországban a magyar kormány által nemrég elfogadott kedvezménytörvényhez hasonlóan ún. lengyel igazolvány kiadását tervezik határon túli nemzettársaik számára, a nyugaton élő lengyeleknek viszont teljes körű állampolgárságot kívánnak biztosítani. A Kelet-Európa más államaiban élő lengyel közösségeknek a parlament nyújt jelentős költségvetési támogatást. Tőkés László a Polónia Közösség elnöke mellett Tranda püspököt is meghívta az idén szervezendő szilágysomlyói Báthory-napokra, amely rendezvényt a lengyel államelnök és kormányfő is erkölcsi és anyagi támogatásáról biztosította. /Lengyel-magyar-román. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), ápr. 3./
2001. május 3.
A határokon kívül élő lengyelek létszámát 16 millióra becsülik, ez több mint egynegyede az összlengyelségnek (az anyaországban 38 millióan élnek). A legnagyobb diaszpóra az Egyesült Államokban (9,4 millió), továbbá Brazíliában (1,2 millió), Németországban (1 millió), Franciaországban (1 millió) és Kanadában (800 ezer) található. Az anyaország határaitól keletre (történelmi lengyel területeken) további százezrek élnek - változó önazonosságtudattal és anyanyelvtudással -, akik lengyelnek vallják magukat: Litvániában 280 ezerre, Fehéroroszországban 5-600 ezerre, Ukrajnában 500 ezerre becsülik létszámukat. A külföldön élő lengyelek jogállását, támogatásukat a lengyel parlament felsőháza, a szenátus által kezdeményezett három törvényjavaslat fogja rendezni. A státustörvény, a lengyel igazolványról (Karta Polaka) szóló jogszabály egyelőre a szakbizottságok asztalán van. A visszahonosításról szóló törvény egyelőre csak a volt Szovjetunió közép-ázsiai és kaukázusi utódállamaiból hazatelepülni szándékozó lengyelekre vonatkozik. Jelentős állami segítséget irányoz ugyanis elő a hazatelepülők számára, és a költségvetés egyelőre nem bír el nagyobb terhet. Az érkezőknek az önkormányzatok keresnek munkahelyet és lakást, de ehhez jelentős állami dotációt kapnak. A "lengyel igazolványt" a végleg hazatelepülni nem szándékozó külhoni lengyelek (főleg a Litvániában, Fehéroroszországban és Ukrajnában élőkről van szó) kapnák: ezzel többször átléphetnék a határt, és korlátozás nélküli időtartamra tartózkodhatnának Lengyelországban. Nem kellene meghívót felmutatniuk, és azt sem kellene bizonyítaniuk, hogy megfelelő pénzeszközökkel rendelkeznek. Lengyelországban jogukban állna igénybe venni az ingyenes orvosi ellátást és az összes állami iskolát. Az okmányért a konzulátusokon folyamodhatnának, miután bizonyították lengyel származásukat. /(Kovács Péter, Varsó / MTI): Határon túli lengyelek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 3./
2001. október 8.
A Kárpát-medence sok településén emlékeztek meg okt. 6-án az aradi vértanúkról. Erdélyben a központi megemlékezésre idén is Aradon került sor, ahol az RMDSZ kérésére a magyarországi politikai pártok képviselői nem tartottak szónoklatot, a magyar kormány részéről pedig egyetlen személy, Dávid Ibolya igazságügyi miniszter szólt az egybegyűltekhez. A Vesztőhelyen mintegy két-háromezer ember jelenlétében tartott idei aradi megemlékezést román nacionalista megmozdulás nem zavarta meg. Az 1849-es mártír tábornokok obeliszkjénél a magyar kormány nevében Dávid Ibolya igazságügyi miniszter mondott beszédet. "Okt. 6. összmagyar gyásznap, de emlékeztető arra is, hogy a történelmet jellemek és hősök formálják. Szabadságharcunk összefogás volt, amelynek a népek megbékélése adott erőt és biztonságot. Ezt a munkát kell folytatni és befejezni." - mondta. "Kegyeletes szívvel jöttünk ide, nemzeti érzéssel és tisztelettel, hogy fejet hajtsunk az aradi mártírok előtt. Olyan magyar hősök panteonjában látjuk mi az itt kivégzetteket, akik az elmúlt ezer év során védték, megtartották népünket, nemzetünket" - emelet ki a miniszter. Tokay György aradi RMDSZ-es parlamenti képviselő szavai után Markó Béla RMDSZ-elnök, a rendezvény vezérszónoka beszédében hangsúlyozta: a szabadságnak nincs nemzetisége, a 13 aradi vértanú közül többen nem magyarok voltak, ám mégis életüket adták érettünk és másokért. "Hogy miért? A 13 mártír férfi tudta a választ: senki sem lehet igazán szabad ezen a földön, amíg vannak rabságban tartott nemzetek. A szabadság ugyanis egy és oszthatatlan. A mártírok áldozata nem volt hiábavaló - állapította meg -, hiszen a nemzetet sem akkor, sem a trianoni békekötéskor, sem később semmiféle vasmarok nem tudta összeroncsolni. Most, a XXI. század elején jó tudni, hogy egyénenként érhetnek ugyan bennünket kudarcok, de tagjai vagyunk egy nemzetnek, amelyik a történelemben mindig megtalálta a továbbélés, a felegyenesedés és a gyarapodás útjait, módjait." Az elmúlt napokban felavatott Sapientia magyar magánegyetemre utalva, a szövetségi elnök hozzátette: a tisztességes álmok beteljesülnek. Románul szólt a jelenlévőkhöz Dorel Popa, Arad polgármestere. Tisztelgő beszédének zárószavai szerint "nemzetiségtől függetlenül úgy kell viselkednünk, hogy együtt tudjuk majd elmondani: emberek voltunk". A megemlékező misét az aradi belvárosi katolikus templomban Gyulay Endre szeged-csanádi püspök celebrálta. - Székelyudvarhelyen először idén emlékeztek meg városi ünnepségen okt. hatodikáról. Szász Jenő polgármester kezdeményezte, hogy a jövőben a nemrég felújított Vasszékely szobornál tartsák a megemlékezést. Az ünnepségen felszólalt Németh Zsolt magyar külügyi államtitkár. "A világszabadság közösségéhez tartozó népként minket támad meg az, aki erőszakot követ el a közösség bármely tagja ellen. Ezt az örökséget tesszük a jövő asztalára" - mondta az államtitkár. Beszédében Szász Jenő rámutatott: a státustörvény tényleges egyenjogúságot teremtett a magyar nemzet tagjai között. Kijelentette: elérkezett az ideje, hogy az alkotmányt Romániában is tiszteletben tartsák, mert az olyan szerződés, amely az elfogadó feleket egyaránt kötelezi. - Ünnepi megemlékezéseket tartottak Zomboron, Topolyán, Bezdánban és Eleméren a Vajdaságban, Pozsonyban, Csicsón, Rozsnyón, Imregen, Margonyán, Révkomáromban és Dunaszerdahelyen a Felvidéken, Nagyszőlősön, Beregszászon és Ungváron Kárpátalján, illetve Kijevben és Varsóban is. /A szabadságnak nincs nemzetisége Méltóságteljesen emlékeztek meg az aradi vértanúkról itthon és a Kárpát-medence több pontján. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./
2001. november 8.
Leonyid Kucsma ukrán és Ion Iliescu román államfő nov. 6-án Varsóban megvitatta a kárpátaljai árvizek megelőzésében kifejtett ukrán-román együttműködés kérdéseit, valamint az Európai Unió részvételét az árvízvédelemben. Napirendre került a két országban élő román, illetve ukrán nemzetiségek helyzete, illetve a Románia és Ukrajna közötti fekete-tengeri határvita megoldásának lehetősége. /Árvízvédelemről, nemzetiségi és határkérdésekről tárgyalt Ion Iliescu Leonyid Kucsmával. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 8./
2002. augusztus 3.
Három helyen /Ószandecen a Szent Kinga által 1280-ban alapított kolostor udvarán, Tarnówban és Krakkóban a főtéren/, több mint háromezer néző előtt rendkívüli sikerrel mutatta be Lengyelországban a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum meghívott művészekkel együtt a Szent Kinga gyűrűje zenés misztériumjátékot. Az ezeréves magyar-lengyel közös történelem legbeszédesebb helyszínein a szentgyörgyiek nyolcvanfőnyi csapata érezte, hogy a mindennapokba is beépült a lengyel és a magyar nép barátsága, ami a szandeci földön a lengyel nép anyjaként is tisztelt Kinga-kultusszal társul. A turnéban segített Magyarország varsói nagykövetsége, dr. Molnár Imre kultúrattasé, valamint dr. Kovács István krakkói főkonzul. /(fekete): Szent Kinga követei Lengyelországban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 3./
2002. augusztus 16.
A NATO-tagságra készülő román fegyveres erők elárverezik szarvasmarha-, sertés és baromfiállományukat. Az állatsereglet hozzátartozott az azóta megszűnt Varsói Szerződés (VSZSZ), a kommunista katonai szövetség struktúrájához, a VSZSZ ugyanis megkövetelte tagjaitól, hogy saját készleteikből élelmezzék katonaságukat. Románia reméli, hogy a NATO novemberi prágai csúcstalálkozóján meghívják a nyugati katonai szövetségbe - és addigra túlad a hadsereg állatállományán is. /Túlad állatállományán a hadsereg. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./
1997. július 13.
Victor Ciorbea miniszterelnök júl. 14-én kelt rendeletével kinevezte Niculescu Antalt a kormány főtitkárának helyettesévé, államtitkári rangban. Niculescu Antal hatáskörébe tartozik a Remus Opris által vezetett kormányfőtitkárságon, illetve a helyi közigazgatási szerveket koordináló kormányhivatalon belül három igazgatóság: a minisztériumok főtitkárainak munkáját irányító igazgatóság, a protokoll-igazgatóság és a jogszabályok alkalmazását felügyelő igazgatóság. Niculescu Antal kinevezésével az RMDSZ megkapta az 1996. novemberi választási eredmények alapján kialakult algoritmus, illetve a koalíciós egyeztetés szerint a szövetséget megillető nyolcadik államtitkári tisztséget. Niculescu Antal 1964. május 6-án született Marosvásárhelyen. A bukaresti Ady Endre Matematika-Fizika Líceumban érettségizett 1982-ben, majd vegyészmérnöki diplomát szerzett Bukarestben, a Műszaki Egyetem ipari vegyészeti karán, 1991-ben. Szerkesztőként /Valóság, Bukarest, 1990-1991/, majd 1991-1993 között a Friedrich Naumann Stiftung /német liberális alapítvány/ politikai tanácsosaként dolgozott, 1993-tól pedig az RMDSZ Szövetségi Elnöki Hivatalának politikai tanácsosa, Markó Béla kabinetfőnöke volt 1996. májusáig. Közben Frunda György államelnökjelölt szóvivőjeként és választási kampányfőnökeként, 1996. májusától pedig mostani kinevezéséig a Ciorbea-kormány szakértőjeként dolgozott. Alapító tagja és első elnöke volt a bukaresti MADISZ-nak /1989-1990/, tagja a MISZSZ elnökségének /1990-1992/, illetve SZKT-képviselő /1993. január ? 1995. májusa között/. A berlini Berghof Válságkezelő Központ kutatási ösztöndíjasaként etnikumközi válságkezelő tanfolyamot végzett 1994. júniusa és augusztusa között, illetve 1992-1995 között a KSZE Consult /Németország/ szervezésében etnikumközi válságkezelési tanfolyamot vezetett. Több belföldi és külföldi nemzetközi rendezvényen, értekezleten (ENSZ, EBESZ) képviselte az RMDSZ-t Budapesten, Genfben, Varsóban, részt vett a PHARE Democracy Program keretében szervezett politikai tanulmányutakon Nagy-Britanniában, Belgiumban, Németországban, továbbá az EU meghívására Dániában és Spanyolországban, illetve az amerikai kormány meghívására egyhónapos politikai tanulmányúton az Egyesült Államokban. Nős, felesége: Niculescu (Dezső) Olga, a Gallup bukaresti fiókintézetének vezetője. A magyar és román nyelv anyanyelvi szintű ismerete mellett angolul felsőfokon, németül középfokon ír és beszél, franciául alapfokon beszél. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), júl. 14., 1070. sz./
2003. szeptember 11.
Bársony András magyar külügyi államtitkár szept. 8-án, a Kárpát-medencei magyarok médiatalálkozóján egyszerűen "levelezői állampolgároknak" titulálta a kettős állampolgárságot kérő külhoni magyarokat. Akik úgy képzelik, küldenek egy faxot Budapestre, s postafordultával kapják a magyar útlevelet, magyarázta az államtitkár. Fájó volt Bársony András arroganciával átitatott stílusa, állapította meg Irházi János, a lap munkatársa. Sajnos, Budapest egyszerűen képtelen kezelni a határon túli magyarság húsbavágó ügyeit- tette hozzá. A szabadkai magyar politikusok a lengyel példára hivatkoztak, ugyanis Varsó, kétoldalú megállapodás keretében, a napokban kiegyezett Kijevvel, hogy ingyen adja a beutazási vízumokat. Végül Kovács László külügyminiszter kiegyezett a déli szomszéddal a vízum ingyenességéről. Bántó, hogy Bársony András tudta, mi vár a kárpátaljai és vajdasági magyarokra, tehát már akár tavaly kötelezően léphettek volna ez ügyben. A szept. 8-i médiatalálkozón a külügyi államtitkár, a hallgatóság megdöbbenésére, azzal "vigasztalta" a vajdaságiaknál sokkal nyomorultabbul élő kárpátaljaiakat, hogy ott a magyar lakosság felének nincs útlevele, tehát: ugyan mibe üssék a beutazási vízumot? Ne várják Budapesttől, hogy útlevelet is vegyen nekik. /Irházi János: Sorompó és pofon. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 11./
2003. november 22.
Nastase miniszterelnök kétnapos látogatásra Temes megyébe érkezett. A varsói Közép-európai Kezdeményezés regionális politikai csúcstalálkozóról Adrian Nastase kormányfő útja egyenesen Temesvárra vezetett, ahol először az európai uniós mintára létrehozott Romániai Fiatal Farmerek Egyesületének alakuló ülésére volt hivatalos. A kormányfő és kísérete ezután az SZDP megyei szervezeténél az elnökség tagjaival folytatott zártkörű tárgyalást. A Nyugati Jelen kérdésére a miniszterelnök kijelentette: bár közeledik az év végi határidő, hivatalos egyeztetés nem történt még, csupán az "RMDSZ vezetőinek egyikével-másikával" tanácskozott az aradi Szabadság-szoborcsoport visszaállításáról. "Bízom abban, hogy sikerül civilizált módon, mindkét félnek megfelelő, senkinek az önérzetét nem sértő megoldást találni december 15-ig" - hangzott az udvarias válasz. /Pataky Lehel Zsolt: Udvarias ígéret a szoborügy rendezésére. = Nyugati Jelen (Arad), nov. 22/
2003. december 11.
Tíz éve hunyt el Antall József, a rendszerváltozás első szabadon választott magyar kormányának miniszterelnöke. 1932. április 8-án született Budapesten. Édesapja, id. Antall József a második világháború alatt menekültügyi kormánybiztosként sok ezer Magyarországra menekült lengyel, francia és zsidó polgár életét mentette meg. 1945 után újjáépítési miniszter és a Független Kisgazdapárt pártigazgatója volt. A fiatal Antall József a nemzet iránt elkötelezett, keresztény-konzervatív családban nőtt fel. A budapesti Piarista Gimnáziumban tanult. Érettségi után, az 1950-es évek elején, az ELTE bölcsészettudományi karán, majd az állam- és jogtudományi karon folytatta tanulmányait, történelem szakos középiskolai tanári, levéltárosi, könyvtárosi és muzeológusi képesítést, illetve a történettudomány tárgyköréből bölcsészettudományi doktorátust szerzett. Néprajzi, művészettörténeti, antropológiai, iszlám művelődéstörténeti tanulmányai mellett közgazdaságtani tanulmányokat is folytatott. Egyetemi évei után, 1954-től az Országos Levéltárban, a Pedagógiai Tudományos Intézetben, a Fővárosi Könyvtárban dolgozott, az Eötvös József Gimnáziumban és a Toldy Ferenc Gimnáziumban tanított, illetve felnőttoktatással is foglalkozott. 1964-től a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár tudományos munkatársa, főmunkatársa, igazgatóhelyettese, majd 1974-1990 között főigazgatója volt. A politikai életbe 1956 októberében kapcsolódott be, amikor egyrészt az Eötvös Gimnázium forradalmi bizottsága elnökévé választották, másrészt részt vett a Független Kisgazdapárt újjászervezésében és a Keresztény Ifjúsági Szövetség megalapításában. Kapcsolatban állt a Nagy Imre-kormány több miniszterével (Tildy Zoltán, Kovács Béla, Bibó István, Farkas Ferenc). Az 1956-os forradalmat eltipró szovjet beavatkozás után részt vett a belpolitikai és külpolitikai vonatkozású tervezetek, memorandumok elkészítésében. Politikai tevékenységéért egy időre őrizetbe vették, a magyar rendőri szervek többször kihallgatták. Fegyelmivel a Toldy Gimnáziumba helyezték, és publikációs tilalom alá került. 1959-ben állásából felfüggesztették, a tanári pályától eltiltották. 1963-tól újra publikálhatott, ezután mintegy 350 könyve, tanulmánya, cikke jelent meg a politika, a művelődés- és orvostörténet tárgyköréből. 1967-től az Orvostörténeti Közlemények főszerkesztője, 1972-től a Magyar Orvostörténeti Társaság főtitkára, 1982-től elnöke, az MTA több bizottságának és albizottságának tagja, illetve elnöke, a Nemzetközi Orvostörténeti Akadémia, a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Akadémia tagja, valamint a Nemzetközi Orvostörténeti Társaságnak vezetőségi tagja volt. Közreműködött a kisgazdák és a kereszténydemokraták újjászervezésében, és 1988-ban a Magyar Demokrata Fórumhoz (MDF) csatlakozott. 1989-ben az MDF egyik fő delegátusaként kiemelkedő szerepet játszott az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységében és a Nemzeti Kerekasztal háromoldalú egyeztető tárgyalásain. 1989. október 21-én az MDF elnökévé választották. 1990 augusztusától az Európai Demokratikus Szövetség (EDU) elnökhelyettese volt haláláig. Az 1990. március 25-én és április 8-án rendezett szabad választásokon pártja, az MDF biztos győzelmet aratott, majd Antall József május 23-án megalakította - a kereszténydemokraták és a kisgazdák bevonásával - hárompárti koalíciós kormányát. Miniszterelnöksége idején Magyarországon kibontakozott a plurális demokrácia politikai intézményrendszere, elindult a piacgazdasággá alakulás. Fő külpolitikai irányává vált az euroatlanti integrációs szervezetekhez való csatlakozás, a jószomszédi viszony a környező államokkal, és az ott élő magyarok támogatása. Magyarország társult tagja lett az Európai Közösségnek, tagja az Európa Tanácsnak és több európai intézménynek. Magyar földről kivonultak a szovjet csapatok, megszűnt a Varsói Szerződés és a szocialista gazdasági együttműködési szervezete, a KGST. Kezdeményezője lett a "Visegrádi országok" együttműködésének. Kormányfői működésének szinte a kezdetétől küzdött az alattomos kórral, a nyirokrendszer daganatos megbetegedésével, amely 1993. december 12-én legyőzte. Síremlékét, Melocco Miklós alkotását 1999 májusában avatták fel a Kerepesi temetőben. Antall József a modern, nemzeti konzervativizmus híve volt. /Tíz éve hunyt el Antall József. Tizenötmillió magyar emlékezetében. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 11./
2002. január 28.
Sok érdekes olvasnivalót tartalmaz a Mégis, a gyulafehérvári kispapok folyóiratának 2001/2. száma. Kicsi István főszerkesztő a szűkebb és tágabb környezetünkre való odafigyelés fontosságára hívta fel a figyelmet. A 2001 júliusában Pannonhalmán szervezett médiatovábbképző tanfolyamról Szőcs Csaba számolt be. További beszámolók vannak a diáklapban, így a sepsiszentgyörgyi Szent József plébánián 2001 novemberében rendezett ifjúsági találkozóról, az ugyancsak novemberben Brassóban tartott országos katolikus egyetemista találkozóról, a varsói gyalogos zarándoklatról, a Kárpát-medencei magyar cserkészlelkipásztorok budapesti (2001 november) megbeszéléséről. Dr. Marton József professzor az erdélyi egyházmegye egykori nagy püspökének, Batthyány Ignácnak (1741-1798) az életútját taglalta, akinek a történelem könyvtáralapítását, a csillagvizsgáló intézet és a nyomda létesítését tartja számon.
2005. május 17.
A román–magyar partnerségi viszonyt és a romániai magyar kisebbség helyzetének javulását említette Traian Basescu államfő az Európa Tanács varsói csúcsértekezletén Románia egyik legjelentősebb megvalósításaként. A 46 tagország állam- és kormányfőinek, illetve minisztereinek részvételével rendezett találkozón Basescu eredményként könyvelte el, hogy sikerült egy új, az állampolgárhoz közelálló kormányzási elképzelést meghonosítania. Rámutatott: Bukarest állandó párbeszédet folytat a nemzeti kisebbségekkel. /Büszke Basescu a román–magyar partnerségi viszonyra. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./
2005. július 16.
Ireny Comaroschit nevezte ki július 15-én Románia új magyarországi nagykövetévé Traian Basescu államfő. Az új budapesti román nagykövet korábban Románia varsói nagykövetségét vezette, azt megelőzően pedig külügyminisztériumi szóvivő volt. /Kinevezték Románia új magyarországi nagykövetét. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./
2005. november 26.
Bogdán László sokszálú életművében meglepetésként mutatja magát a szerző Bűbájosok című regénye. Bogdán életműve állandó kísérletezés, meglepetés most ez a realista erdélyi története. Bogdánt semmi sem érdekli jobban, mint maga Erdély, az erdélyi történet, az erdélyi kisváros. Vagy inkább: az ezekből összeálló erdélyi történet. Bogdán regénye 1968. augusztus 21-én kezdődik, akkor, amikor a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába. Füzi László esszéregénynek látja a regényt. Szerinte talán Bogdán László regénye az első az erdélyi regények közül, amelyiken nem a magyar–román kérdés, a kisebbségi kérdés uralkodik – az is persze –, hanem az, hogy mit kezdjenek a hősök a maguk életével. (Élet és Irodalom) /Füzi László: Erdélyi történet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./
2005. november 29.
Dr. Széplaki Attila, a kolozsvári Rehabilitációs Kórház osztályvezető főorvosa beszélt a magyar orvosok romániai kálváriájáról és a román egészségügy reformjáról. 1961-ben jutott be a kolozsvári Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemre. Akkor még osztályharc volt, az értelmiségi szülők gyerekei százból csak húsz helyre juthattak be. Ebből a húsz százalékból is nyolcvan százalék volt fenntartva a román többségnek, és húsz a kisebbségieknek. A magyar orvosokkal szembeni megkülönböztetést ő is érezte, pedig románul végezte az egyetemet. Rengeteget kellett Bukarestben vizsgáznia, amíg eljutott mai beosztásáig. Versenyvizsgákon, amikor az esélylatolgató kollégák a névsort olvasták, a magyarokkal nem is számoltak. Marosvásárhelyen kívül egyetemre bekerülni magyar oktatónak lehetetlen volt, és ez mára sem változott. Nem mintha a magyar nem állná meg a helyét, de a romániai egyetemeken dinasztikus karrierek épülnek: Kolozsváron is van olyan belgyógyászati klinika, ahol az apát a fia követi. Az egyetem után Széplakit Moldvába helyezték, akkoriban nagyon sok magyar orvos dolgozott ott. Megdöbbentette az ott tapasztalt mérhetetlen elmaradottság. Sikeres sebészi szakvizsga után Szatmárnémetibe került. Ott négy évig dolgozott. Soha semmilyen segítséget nem kapott továbbképzésre. Nyári szabadságait kinn töltötte magyarországi klinikákon, úgy képezte magát. 1978-ban nyílt meg Kolozsváron, az országban elsőként, a rehabilitációs kórház. Akkoriban senki nem tudta még, hogy mit takar a fogalom. Széplaki elment saját pénzén egy Varsó melletti ezerágyas rehabilitációs központba, hogy tanulmányozza munkájukat. Mindent megtanult, mindent lefényképezett. Közben létrejött a kolozsvári kórház, mégsem kerülhetett akkor oda, csak később, versenyvizsgával. – Legnagyobb gond a szakemberhiány. További gond, hogy nincs otthoni egészségügyi ellátás. Magyar orvosnak továbbra is nagyon nehéz a hazai boldogulás. /Makkay József: Hátrány a magyar származás. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), nov. 29./
2007. április 26.
A lengyel vezetés megfoszthatja európai parlamenti képviselői mandátumától a kommunista rendszer ellen küzdő egykori lengyel ellenzéki Bronislaw Geremeket, mert a politikus nem hajlandó újabb nyilatkozatot tenni arról, hogy együttműködött-e annak idején a kommunista titkosszolgálatokkal. Az Európai Parlament április 23-én tartott strasbourgi ülésén vihart kavart az ügy: a frakciók többsége kiállt a liberális politikus mellett. A szocialista frakciót irányító német Martin Schulz szerint „botrány, hogy egy olyan nagy országot, mint Lengyelország, ilyen kormány irányítson”. Daniel Cohn-Bendit, az 1968-as franciaországi diákmegmozdulások szereplője a varsói kormány „sztálinista és fasiszta módszereiről” beszélt, amit a lengyel kormánypárt EP-képviselői elutasítottak. Lengyelországban 1997-ben törvény született arról, hogy a kormányzati, parlamenti és más tisztségviselőknek nyilvánosan nyilatkozniuk kell arról, együttműködtek-e a kommunista titkosszolgálatokkal. Amennyiben kiderül, hogy hazudtak múltjukról, akkor 10 évre eltiltják őket a közhivatal betöltésétől. Az időközben hatalomra jutott Kaczynski testvérek kormányzása alatt a varsói parlament továbblépett: egy újabb törvényben már nem csak a politikusok, de az igazságszolgáltatásban dolgozók, az egyetemi tanárok, iskolaigazgatók, újságírók számára is kötelezővé tette a nyilatkozat benyújtását, máskülönben elbocsátás fenyegeti őket. Ha pedig kiderül, hogy hazudtak, akkor 10 évre eltilthatják az illetőt a közélettől. Geremek azt hangsúlyozza, hogy már tett három éve, megválasztásakor ilyen nyilatkozatot, s a jogállamiság megcsúfolása, ha most újra ezt követelik tőle. /EP-vita a „kommunistátlanítás” körül. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 26./
2007. június 11.
Bukarest és Varsó cáfolta az Európa Tanács (ET) raportőrének újabb jelentését, miszerint a CIA 2002 és 2005 között titkos fogdákat tartott fenn Lengyelország és Románia területén. Dick Marty jelentése szerint a titkos fogdákról tudott Lengyelország akkori elnöke, Aleksander Kwasniewski, valamint Románia volt és jelenlegi elnöke, Ion Iliescu és Traian Basescu. A román külügyminisztérium cáfolatot tett közzé. Az Európai Bizottság sürgette az érintett EU-tagállamokat, mihamarabb indítsanak független vizsgálatot az ügyben. /Kitaláció a Marty-vád? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 11./ Marty szerint Ion Iliescu exelnök megállapodást írt alá 2001 októberében az Egyesült Államokkal arról, hogy az amerikai fél kiterjessze tevékenységét Románia területére. Ion Iliescu exállamfő „hülyeségnek”, „aberrációnak” nevezte a jelentést, amely szerinte „felelőtlen kitalációkat” tartalmaz. Marty állításait Ioan Mircea Pascu egykori védelmi miniszter is elutasította. /Fall Sándor: CIA-börtönök Romániában? = Krónika (Kolozsvár), jún. 11./
2007. október 3.
Szeptember 24-én az EBESZ varsói értekezletén csupán a Magyarok Világszövetsége elnökségének tagja, a délvidéki Rácz Szabó László beszélt a benesi dekrétumok csúfos megerősítéséről, ami ellen az MVSZ az egész magyar nép nevében tiltakozik. A budapesti kormány jelenlévő képviselője semmit sem szólt, annak ellenére, hogy az ülés egy órával a tervezettnél korábban zárult, hozzászólások hiányában. Szlovákia képviselője hosszasan részletezte a nemzeti kisebbségek helyzetének példás rendezését. Rácz Szabó László kijelentette, hogy a magyarság helyzete a Vajdaságban egyre rosszabb, a magyarokat ott másodrangú polgárként kezelik. Figyelmeztetett arra, hogy a szerb bíróság rasszista módon viszonyul a magyarokhoz. Példának hozta fel a temerini fiúk esetét, akiket bizonyítékok, tanúk, meghamisított laboratóriumi eredmények alapján 10–15 év börtönbüntetésre ítélt egy olyan bíró Újvidéken, akit azóta hatalmi pozíciójának kihasználása és viselkedése miatt büntetőjogi eljárás alá vontak. Rácz Szabó László beszélt arról is, hogy tovább rontja a magyarok helyzetét a szerbek erőszakos betelepítése a magyarlakta területekre. A telepesek munkát, házat, pénzt kapnak. /A magyar kormány hallgat a Benes-dekrétumokról. Az EBESZ-konferencián az MVSZ beszélt a magyarság megaláztatásairól. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), okt. 3./
2008. január 9.
Prágától Phnompenig egyben közös volt a kommunista diktatúra, a módszeres és sokszor kegyetlen elnyomásban. Ennek állítanak emléket több volt kommunista országban a diktatúrák múzeumai. Kambodzsában nincs olyan család, amelyik ne gyászolná valamelyik rokonát. Három évtizeddel ezelőtt, az akkor hétmilliós országban kétmillió embert megöltek a maoista vörös khmerek. Eddig 380 kivégzőhelyről tudnak, és 19 ezer tömegsírt találtak. A meggyilkoltak emlékére 80 helyen állítottak emlékművet. Tuol Szleng vagy más néven a 21-es számú biztonsági börtön Phnompenben, Kambodzsa fővárosában valaha középiskola volt. A vörös khmerek rémuralma idején, 1975-től 79-ig a kínzások és a tömeggyilkosságok egyik színhelye. A vietnami hadsereg szabadította fel a Tuol Szlenget 1979-ben. Hatezer fotót találtak. A vörös khmerek előszeretettel fényképezték áldozataikat. Kínzás előtt és kínzás után. Dokumentálták a vallatások „eredményeit” is. A Tuol Szleng ma múzeum. Egy évvel a vörös khmerek hatalmának megdöntése után, 1980-ban nyitották meg. Minden úgy maradt, mint amikor a vörösök elhagyták az épületet. A gyilkosokat és irányítóikat azóta sem vonták felelősségre, a vörös khmer utódpárt ma kormányképes erő Kambodzsában. Phnompentől 15 km-re 18 emeletes sztúpa állít emléket annak a 15-20 ezer embernek, akiket ott kivégeztek. Minden tartományban volt „gyilkos mező”, kivégzőhely. A vörös khmereknek mindenki gyanús volt. Elég volt például szemüvegesnek lenni, hogy valakit kivégezzenek. Romániában nem a fővárosban áll az emlékezés központja. Az ukrán határon, Máramarossziget egykori börtönében működik a „helyi Terror Háza”. Még 1993-ban határozták el, hogy létrehozzák a múzeumot, itt, a kommunista Románia 230 „gulágjának” egyikében. Itt halt meg a magyar szempontból dicstelen, a románok számára demokrata Iuliu Maniu 1953-ban. Cellája épp úgy nyitva áll a látogatók előtt, mint az egyik legjelentősebb román történészé, Bratianué. Ő szintén itt, szintén fogságban halt meg. Az első és második emeleten kínzókamrák, mindenfelé a megtorlások, kitelepítések emlékei, tárgyai. Évtizedekig elhallgatott eseményekre csodálkozhat rá a látogató. Ki hallott a Kárpátokban hosszú évekig működő 20-40 fős ellenálló csoportokról? A női internálótáborokról? A kronologikus rendben megemlékeznek a 80-as évek műemlékrombolásairól és a vérbe fojtott eseményekről. Az 1977-es zsil-völgyi és az 1987-es brassói munkáslázadásról. Külön termet szenteltek az 1956-os magyar forradalomnak. Az 1944-es Varsói Felkelés Múzeuma is egy százéves épületben kapott otthont. A lengyelek fő témája a nácik elleni, de a szovjetek által cserbenhagyott felkelés, néhány szoba pedig bemutatja a szocialista Lengyelország életét is. Az elesett ezreké a múzeum Szabadság Parkja. A 156 méter hosszú Emlékezés Falán már több mint hatezer név sorakozik. A múzeumon belül működik a náci támadás idején Varsót vezető Stefan Starzynskiről elnevezett intézet, ahol az oktatási-kutatási munka folyik. Prága belvárosában, néhány lépésre a Vencel tértől 2001-ben nyílt meg a Kommunizmus Múzeuma. Az 1948-as kommunista hatalomátvételtől az 1989-es bársonyos forradalomig, a Lenin-szobroktól a berlini falig látható Csehszlovákia és a szovjet blokk II. világháború utáni vörös korszaka. (Forrás: Heti Válasz) /Múzeumba zárt kommunizmus. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 9./
2008. május 13.
Nogyon, nogyon szép vót” – súgja oda egy népviseletes pusztinai öregasszony társának a május 9-én tartott magyar miséről kijövet. A pusztinai templomban most először celebráltak magyar misét. Ezt is csak úgy engedélyezte az egyház, hogy azt a veszélyeztetett kultúrákról Bákóban és Pusztinában szervezett nemzetközi konferencia részének tekintették. Elvileg azt a célt szolgálta, hogy a csángókról hangsúlyosan szóló konferencia külföldi vendégei imádkozhassanak, a gyakorlatban viszont a pusztinai magyar érzelműeknek is egyedi lehetőséget teremtett vágyaik beteljesülésére. E település csángómagyar közössége tett ugyanis eddig a legtöbbet a magyar misék engedélyezéséért. A Nyisztor Tinka helyi néprajzkutató vezette Szent István Társaság tagjai megannyi alkalommal gyűjtöttek aláírásokat, írtak leveleket, kértek személyes meghallgatásokat a római katolikus egyház vezetőinél. Bákóban, Iasi-ban, Bukarestben és a Vatikánban is hallatták a szavukat. Kérésük azonban mindeddig nem talált megértésre. Petru Gherghel iasi-i püspök többször is kijelentette, csak akkor engedélyezi, hogy magyar misét is tartsanak, ha meggyőződik róla, hogy a hívek legalább öt százaléka nem érti a román szertartást. A sors fintora, hogy a mostani magyar mise engedélyezésének feltétele volt, hogy Nyisztor Tinka ne legyen ott a templomban. „Ezt nagyon nehéz volt elfogadni, de azt hiszem, mégis szükség volt a kompromisszumra” – nyilatkozta Solomon Adrián, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége elnöke. „Nyisztor Tinka azzal vigasztalódhat, hogy mindannyian tudjuk: nagymértékben az ő érdeme, hogy eljutottunk ide” – tette hozzá Solomon Adrián. Elmondta, a mise előtt a Magyarországon és Olaszországban tanult Pogár Róbert csángó származású pappal kereste fel a pusztinai plébániát. „Azt éreztem, a pusztinai papok is kockázatot vállaltak azzal, hogy engedélyezték a misét. Paptársaik rosszallására számíthatnak emiatt” – magyarázta Solomon. Hozzátette, a moldvai klérus hozzáállását talán inkább jellemzi a klézsei történet, ahol nemrég azzal fenyegette a pap a gyermekeket, hogy nem engedi őket bérmálni, ha magyarórákra járnak. A misét a népviseletbe öltözött pusztinai asszonyok torkából felcsendülő magyar egyházi énekek tették ünnepélyessé. Noha a papok a magyar mise előtti harangozást sem engedélyezték, a mise végéig több mint kétszázan gyűltek össze a templomban, és a vendégek maradtak kisebbségben. Afféle kultúrdemonstráció várt a konferencia vendégeire a pusztinai magyar közösségi ház udvarán is, ahol a felcsendülő zenére táncra perdültek a népviseletbe öltözött helybeliek. A pusztinai bemutató egyébként a bákói Iulian Antonescu Múzeum tanácstermében megtartott tudományos előadásokat kapcsolta a helyszíni valósághoz. A jelenlévők ugyanis azokat a néphagyományokat tanulmányozhatták, amelyeket például az 1906–1907-ben a Csángóföldön járt finn nyelvész Yrjö Wichman írt le. Wichman csángóföldi látogatásairól Ildikó Lehtinen, a finn nemzeti múzeum kutatója tartott előadást. Meinolf Arens történész, a Müncheni Egyetem kutatója természetesnek tartotta az európai nemzetépítési folyamatok létét. Chris Davis, az Oxfordi Egyetem kutatója úgy látta, a magyar állam rossz szolgálatot tett a csángóknak azzal, hogy a második világháború idején megpróbálta magyar területre telepíteni őket. Cornel Boritz, az Oslói Egyetem tanára úgy vélte, a romániai csángókérdés kezelésében példaként lehetne felhasználni azt a tapasztalatot, amely a norvég nemzetállam és a norvégiai számi kisebbség közötti konfliktus megoldásában felhalmozódott. Gazda Árpád, a Krónika vezető szerkesztője szerint az RMDSZ nem vállalt kezdeményező szerepet a csángók jogküzdelmében, a kritikus pillanatban azonban fontos segítséget nyújtott ahhoz, hogy a moldvai iskolákban elkezdődhessen a magyar nyelv tanítása. Hatos Pál budapesti történész arra figyelmeztetett, hogy a magyar politika akkor talált partnereket a csángógondok orvoslásához, hogyha azt nem magyar nemzeti, hanem demokráciakérdésként közelítette meg. Agnieszka Barszczewska, a Lengyel Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének kutatója szerint a 19. század végén a csángó falvakra jellemző analfabetizmus segítette a magyar nyelv fennmaradását. Úgy vélte, a csángók azért őrizhették meg hosszú ideig identitásukat, mert zárt társadalmat alkottak. Tánczos Vilmos kolozsvári néprajzkutató egy, ez év elején végzett Tatros menti kutatás alapján állapította meg: a csángók nyelvi asszimilációja megállíthatatlan. A konferencián Tőkés László európai parlamenti képviselő azok iránti elismerését hangsúlyozta, akik nemcsak szakmai kérdésnek, hanem nemzeti ügynek tekintik a csángókérdést. Arról tájékoztatta a jelenlévőket, hogy az Európai Parlament frakcióközi kisebbségi munkacsoportja javaslatára döntött arról februárban, hogy megfigyelők csoportját küldi a Csángóföldre. Immár a sokadik csángókonferenciát szervezi a Diószegi László által vezetett Teleki László Alapítvány. Szerinte a pusztinai magyar mise volt a legjelentősebb újdonság. Az is figyelemre méltó, hogy Bákó központjában, a Iulian Antonescu Múzeum termében tanácskozhattak, és a moldvai középkori emlékeket számba vevő kiállítás tablói távozásuk után is a falakon maradtak. Elszomorító, hogy a román kollégák nem jötte el. Helsinkiből, Münchenből, Varsóból, Oslóból jöttek előadók Bákóba, a helyi román értelmiség mégsem érezte, hogy itt a helye. /Nogyon, nogyon szép vót. = Krónika (Kolozsvár), máj. 13./
2008. október 17.
Varga Andrea történész elmondta, az addig zárolt levéltári anyagok olvasójaként akadt rá az 1956-os magyarországi események romániai történéseinek visszhangjára: a szolidaritást, tiltakozást vállalók meghurcolására, az ítéletekre /24 kivégzés és összesen 14 ezer év kiszabott börtönbüntetés/, a megfigyelésekre, valamint a mindmáig rehabilitálás nélkül „közbűntényesként” vagy rendszerellenesként nyilvántartott több ezer ember adatára. Körükben sokan hívők voltak, nem kevesen lelkipásztorok is, akikre külön vadászott a román titkosszolgálat és a beszervezés gépezete. Szeptember elején egy vándorkiállítás formájában kelt útra Európa országaiba ez a történelmi anyag, a Sor(s)ok között című kiállítás. Már megjárta Románia magyarok lakta nagyvárosait, a magyar és a román fővárost is, és elindult a Poznan, Prága, Párizs, Róma, Brüsszel, Pozsony, Krakkó, Varsó útvonalon. Az emlékezés ereje kell hogy lélekben föltámassza azokat, akik a politikai hatalmak, az embertipró erőszak elszenvedői voltak. Kell a Mindenható áldása is, hogy ne a revansvágy, ne a büntetés fenyegetése legyen az első vagy egyetlen eszköz, mely az emlékezők erkölcsi érzékét fűti, írta Varga Andrea. „Ezek az emberek a hétköznapok hősei, másokért áldozatot vállaló lelkek voltak, hazafiak és megalkuvásra képtelenek, akik mindmáig a morális és nemzeti emlékezet parcelláin kívül kaptak csupán helyet. ” Nem tudnak róluk sem a magyar, sem a román történelemkönyvek. Idén van ugyanakkor Nagy Imre és más politikai elítéltek perbefogásának, a román és romániai magyar hazafiak kivégzésének és bebörtönzésének 50. éve. „Mondjunk imát a névtelen ’56-os hősökért, a cselekvő és szenvedő emberért” – kérte a történész. /Varga Andrea történész, a Sor(s)ok között kiállítás kurátora: Emlékezés 1956 romániai áldozataira. = Krónika (Kolozsvár), okt. 17./
2008. november 13.
Nem vár áttörést a szlovák-magyar viszonyban a november 15-i Gyurcsány Ferenc – Robert Fico találkozótól a Magyar Koalíció Pártja (MKP), de örömmel vették, hogy a magyar miniszterelnök rugalmasan kezelte az MKP kérését – mondta Csáky Pál, a szlovákiai magyar párt elnöke. Elsősorban a szlovák kormánypolitikának kell egyfajta önvizsgálat nyomán valamiféle önkritikára is elszánnia magát – fogalmazott Csáky Pál, az MKP elnöke. Sólyom László magyar köztársasági elnök is hamarosan kialakítja álláspontját Ivan Gasparovic szlovák államfő javaslatával kapcsolatban. A magyar államfő részt vett a függetlenség napja alkalmából rendezett központi varsói ünnepségeken, a szlovák államfő átadott egy dokumentumot Varsóban Sólyom Lászlónak, aki ezt tanulmányozni fogja. A pozsonyi Új Szó november 12-i számában Öllős László szlovákiai magyar politikai elemző szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök valószínűleg arra törekszik, „hogy a felelősség rá eső részét elsumákolja”. A politológus emlékeztet: Ficónak eddig is az volt a stratégiája, hogy kimagyarázza azt, amit saját kormánya csinál. /Gurcsány–Fico: nem várnak áttörést. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 13./
2008. november 21.
Agnieszka Barszczewska lengyelországi csángókutató október végén védte meg a Lengyel Tudományos Akadémia Történeti Intézetében a doktori dolgozatát, amelyet részben a moldvai csángók identitásának alakulásáról írt. Véletlenszerűen talált rá a témára. Zeneiskolát végzett, mindig érdekelte a népzene. Egyetemi tanulmányai során két évet töltött ösztöndíjasként Budapesten, eljutott a Marcibányi téri táncházba, és a zenén, a táncon keresztül fedezte fel a moldvai csángókat. Magyar szakon végzett. Szakdolgozatát arról írta, hogy miként alakult az erdélyi magyar kisebbség helyzete a Ceausescu-diktatúra idején. Doktorátusra a Lengyel Tudományos Akadémia Történeti Intézetébe iratkozott be. Doktori dolgozatában a moldvai csángók és a kárpátaljai ruszinok identitástudatát vizsgálta. Mindkét népcsoportot nehéz besorolni, hiszen nem váltak nemzetté. Érdekes tudományos feladat annak a megvizsgálása, hogy milyen tudattal rendelkeznek, milyen tényezők hatottak a tudatuk alakulására. Összehasonlította a moldvai csángókat a kárpátaljai ruszinokkal. Egy sor olyan dokumentumot használt fel a megírásához, amelyeket még nem dolgoztak fel a kutatók. Ezért azt tervezi, hogy az összegyűjtött dokumentumokat is publikálja. A csángók identitásánál az 1861-től 1947-ig terjedő időszakot vizsgálta, azt próbálta kideríteni, hogy nemzeti irányba fejlődött-e a csoport identitása, vagy megmaradt a lokális identitás szintjén. A csángókhoz a magyar papokon keresztül eljutott a magyar nemzeti gondolat némelyik eleme, de ez nem honosodott meg. Számukra a vallási szint volt fontos, a csángók identitása lokális szinten maradt. Agnieszka Barszczewska munkájához segítséget kapott Pozsony Ferenc kolozsvári néprajzkutatótól és Meinolf Arens német történésztől. A lengyel papok moldvai szolgálata a korábbi időszakra volt jellemző. A varsói jezsuita levéltárban vannak csángó tárgyú dokumentumok, és nem kizárt, hogy Barszczewska ezek kutatásának is nekivág a közeljövőben. /Gazda Árpád: A varsói táncháztól a moldvai csángókig. = Krónika (Kolozsvár), nov. 21./
2009. január 12.
Jan 69 címmel Rómában levetítik azt a korábban betiltott, majd elveszettnek hitt dokumentumfilmet, ami 40 évvel ezelőtt készült Jan Palachról; a prágai diák 1969-ben gyújtotta fel magát a Vencel téren. A fekete-fehér, 7 perc 49 másodperces alkotás Palach utolsó óráiról és temetéséről szól. Jan Palach 21 éves filozófiahallgató 1969. január 16-án gyújtotta fel magát a prágai Vencel téren, hogy így tiltakozzon a Varsói Szerződés csapatainak inváziója ellen. A prágai diák egy egyetemistacsoport tagja volt, amely sorshúzással választotta ki Jan Palach-ot. Mire segítségére siettek, testének nagy része már súlyosan megégett, agóniája 73 órán keresztül tartott. A képkockákon feltűnnek a Vencel téren összegyűlt százezrek, látható a temetés, az egyetemi fiatalokból álló díszőrség, a virág- és koszorúerdő, a megrendült tömeg, Jan édesanyjának fájdalomtól meggyötört arca. A rendezőt és a producereket, akik a csehszlovák nemzeti filmstúdiók alkalmazottai voltak, a film készítéséért elbocsátották. A filmet sokáig elveszettnek hitték, így megsemmisíteni sem tudták. Csak 2002-ben került elő a cseh filmarchívumból, egy véletlen folytán. /Rómában vetítik a Jan Palach-filmet. = Krónika (Kolozsvár), jan. 12./
2009. április 1.
Módosítani kényszerül a hangos utastájékoztatás formáját áprilistól a Magyar Államvasutak (MÁV), miután közfelháborodást keltett, hogy a magyarországi pályaudvarokon az adott ország hivatalos nyelvén mondják be a határon túli magyar városok elnevezését. A MÁV azzal indokolta az utastájékoztatásban bekövetkezett változást, hogy segíteni szeretné a nemzetközi járatokon utazók könnyebb eligazodását. A vasúti társaság érvelése azonban sántít, mivel számos európai főváros esetében nem alkalmazták a „nyelvújítást”, így például Prága és Varsó kapcsán a magyar elnevezést, és nem a hivatalosat, azaz Prahát és Warszawát használják. Értelmetlennek tartja a gyakorlatot Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor is, aki az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének havilapja, az Édes Anyanyelvünk hasábjain 2002-ben közölt írásában szóvá tette mindezt, akkoriban ugyanis szintén Cluj és Kosice volt hallható a pályaudvarokon. „Ez egyszerűen szamárság. A magyar nyelvű szövegekben a települések magyar elnevezését kell használni, hiszen aki érti a tájékoztatást, az ezt ismeri, és nem a menetjegy alapján tájékozódik, egy román anyanyelvű személy pedig úgysem érti a szöveget. Ha angol nyelven tájékoztatnák az utasokat, akkor elhangozhatna a városok román neve, ellenkező esetben viszont az eljárás nem szolgálja a tájékoztatást” – nyilatkozta a Babes–Bolyai Tudományegyetem nyelvészeti tanszékének vezetője. Az eljárást övező felháborodás nyomán Molnár Csaba közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter néhány nappal ezelőtt arra kérte a MÁV-START Zrt. vezetőit: a magyar nyelvű hangos utastájékoztatásban a lehető legrövidebb határidőn belül térjenek át a határon túli történelmi magyar városok nevének magyarul történő közlésére a magyarországi pályaudvarokon. Összehasonlításképpen: a székelyföldi vasúti állomásokon magyar nyelven is beharangozzák az érkező és induló vonatokat, a romániai nagyvárosok pályaudvarain pedig angol nyelvű utastájékoztató is elhangzik. /Rostás Szabolcs: MÁV: Cluj helyett Kolozsvár. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 1./
